Zalahalápról
Önkormányzat
Körjegyzőség
Intézmények
Pályázatok
Céginformációk
Hírek
Közélet
Turizmus
Visszajelzés
Honlaptérkép

Polgármesteri köszöntő!

Szencz Lajosné vagyok, Zalahaláp település polgármestere. 1967 óta dolgozom a közigazgatásban, végigjárva a hivatali ranglétrát az előadótól a VB titkárig. 1990-ben polgármesterré választottak, s ez a bizalom megismétlődött 1994-ben, 1998-ban, és 2002-ben is, így már hosszú évek óta Zalahaláp egyik első embereként dolgozom falumért, fejlődésének szentelem minden energiámat.

Engedjék meg, hogy elkalauzoljam Önöket egy kis barangolásra Zalahalápon és környékén.

 Településünk a Dunántúl egyik legszebb táján, a Tapolcai-medencét körülvevő tanúhegyek északi részén, a Haláp-hegy lábánál található. Számtalan turista keresi fel a gyönyörű látványért,  természetfotózásért és a kitűnő borokért. A hegytetőről csodálatos kilátás nyílik a Balatonra, a Tapolcai-medencére és azt körülölelő bazalt tanúhegyekre és a Káli medencére. A vendégszerető falubeliek szívesen fogadják a pihenni vágyó turistákat.

A község létezéséről 1243-ban kelt írásos feljegyzés is tanúskodik. A tetőn, a volt bánya területén hatalmas, zárt amfiteátrum található, ahol pontosan meg lehet figyelni a bazalt rétegződését.

A település nevét egyik korábbi tulajdonosáról, a Halápi családról kapta. A név szláv eredetű, jobbágyot jelent.

A településen 3 kastélyt építettek, egyiket a faluban, másik kettőt Ó-, illetve Újdörögdön.

 

A település barokk stílusú római katolikus templomát 1770-ben a Rónai uraság építette. Oltárfreskóját a neves németalföldi festő, Franz Anton Maulbertsch festette. A templomkertben található az I. és II. világháborús -bazaltból készült emlékmű, mely a település világháborúkban elhunyt lakosainak állít emléket.

A   Máté-napi búcsút szeptember utolsó vasárnapján tartják.

A XIX. század elején a Rónay család felmenői, a Bogyai család a község főterére Szentháromság szobrot emeltetett, melyet 2000-ben állítottak vissza eredeti helyére. A falu bejáratánál Szent Vendel szobor áll, a település utcáin és a hegyben pedig gyönyörű kőkereszteket talál az idelátogató.

Zalahaláp központjában található az egyhektáros természetvédelmi park, melyben egy 200 éves mamutfenyő található, ami az egész megyében ritkaság. A tövében megpihenve megtapasztaljuk milyen hatalmas is a természet.

A településen Csontváry nevét viselő képzőművészet tagozatos általános iskola működik, melynek tanulói eredményesen szerepelnek nemzetközi versenyeken is. Minden év május utolsó hetében "Csontváry hét" keretében emlékezünk meg a névadóról.

A Halápi Hímzés szép példányai a Néprajzi Múzeumban is fellelhetők. Jelenleg a Nyugdíjasklub foglalkozik a hímzés hagyományainak fenntartásával.

A településen nagy múltja van a szőlőtermesztésnek. A Haláp-hegy lankáin jó minőségű, száraz, testes, savas vörös és fehér borokat termelnek az itteni gazdák. A fő fajták közé tartozik a vörösborok közül a Kékfrankos, Zweigelt, a fehérek közül pedig  Rizling, Olaszrizling, Muskotály, Rizlingszilváni és Ezerjó.

 

Közszolgálti info
Képtár
Programok

 Zalahaláp műholdról

Zalahaláp térkép


HIRDETMÉNY


 

 Próbaváltozat! Több oldal tartalma feltöltés alatt!

Zalahalápról | Önkormányzat | Körjegyzőség | Intézmények | Pályázatok | Céginformációk | Hírek | Közélet | Turizmus | Visszajelzés | Honlaptérkép

Utoljára frissítve: 2010.09.03.